Hasznos
|
Az esküvő nem a fotózásról szól, de érdemes a szervezésnél alábbi tanácsokat figyelembe venni. A helyszínek kiválasztásánál törekedjünk arra, hogy minél több természetes fény jusson be a helyiségbe, tehát a nagy ablakfelület előnyös lehet. A kevés fény miatt vakut kell használni ami miatt a háttér sötét lesz, és ez nem mutat jól az elkészülő képeken. Az egyházi szertartás alatt, nem mindig kapcsolják be az összes fényforrást, de erre a jó képek készítése miatt nagy szükség van, így erről intézkedni kell. Vőfély / Ceremóniamester tevékenysége nagyon fontos, összefogottabb, szórakoztatóbb az esemény. Játékokkal, műsorokkal több témát ad a fotósnak. A külső helyszínek kiválasztásánál kérjük ki a fényképész tanácsát, ha az Ő általa javasoltakon túl egyedi helyszínt szeretnénk, azt időben közöljük, hogy lehetősége legyen azt bejárni.
Önjelölt fényképészekről:
Minden esküvőn vannak olyan vendégek aki a szórakozásukat feladva fényképek készítésére vállalkoznak. Próbálják a legjobb pillanatokat lencsevégre kapni, miközben igyekezetükben nem vesznek tudomást a többi vendégről, illetve az ifjú pár által megfogadott fotósról, aki a pénzéért szeretne minél jobb képeket készíteni. Ezért egy pár kérés:
|
Naptár
Hirdetések
